Egy új fejezet 2. rész

Kórházban töltött napok

Életem második legszebb része egyben a legnehezebb is. Iszonyatos fájdalmaim vannak a műtét utáni lábadozás alatt.. Ez sajnos igen csak rányomja a bélyegét a napokra. Bánt nagyon, hogy nem tudok úgy jönni menni ahogy szeretnék és ezáltal úgy ellátni, összebújni a babámmal... Nehéz nagyon nehéz... Hiányzik, hogy összebújva feküdjünk, szoptatás is nehéz így.. ráadásul újra ott állok ahol két éve, hogy a tej csak nem akar megindulni amire még a műtét is rásegít valamint az, hogy a pici nem akar szopizni... Értetlenül állok én is és a nővérek is előtte.. ha végre ráérez egy perc múlva dühösen kiabál... De nem aggódok.. ha netán úgy hozza megint a sor ő is ugyan úgy fel fog nőni tápszeren. Második este szegénykém nagyon éhes volt már szinte végig is ordította.. harmadik este szintén... így negyedik nap elkezdtem futni a köröket (mivel tejem még egy csepp sem annyi se volt), hogy adjanak valami pótlást... itt se ment könnyen.. egész napi magyarázkodások mindenkinek, majd bizonyítások mire végre elhitték tényleg úgy van minden ahogy én mondom... aztán végre kaptunk és tele lett a pocak. Este egy szava se volt aludt mint a bunda. Szerencsére nagyon kedves csecsemős nővért volt délután és másnap is. Végre nem kellett folyton magyarázkodni.

Én még mindig nem voltam jól eléggé fájt mindenem, mozgásnál is csillagokat láttam rendesen. Kb. ölni tudtam volna újra arra a mondatra, hogy minden baba tud szopizni és minden anyának van teje... ha ez így van akkor én bizony UFÓ vagyok... A hegem már akkor nagyon szép volt, tökéletes munkát végzett a doktornő. Nagyon vártam már, hogy otthon legyek és végre együtt legyünk de azért féltem is, hogy fogom venni ilyen lerokkant állapotban az akadályokat egy örökmozgó két évessel is. Nonó előtt viszont le a kalappal. Szerencsére nem viselte vészesen, hogy én távol voltam pár napot. De hát miért is viselte volna mikor mindenki a kedvére tett folyamatosan... ájáj ennek meg is lesz a böjtje majd később úgy érzem...

Ismerkedés a tesóval

2 naposan

2 naposan

3 naposan

A kórháznak volt egy nagyon jópofa szolgáltatása. Minden újszülött babáról fotókat csináltak amiket aztán különböző mód megvásárolhattál. Dóri már most végig pozólta. Remélem megtartja jó szokását továbbra is :)))

Ami a kórházat illeti így, hogy alapítványi kétágyas szobába voltunk jó volt... ha nem így lett volna nem hinném, hogy most ezt mondanám.. Szobatársnőm is sorstárs volt :) jól elvoltunk.

Természetes szülés vs. Császár

Mivel mindkét szülésformát megtapasztaltam a kórházban többen is kérdezték tőlem, hogy én melyikre voksolok ezek után.. Csodálkoztam a kérdésen mert valahogy a csillagokat hesegetve szerintem teljesen egyértelmű, hogy a természetesre voksolok. Pedig nekem az is nagyon kemény menet volt hisz Nonó sem csak úgy kipottyant (ráadásul mosolyogva emlékeszek vissza ott a végén, hogy könyörögtem már, hogy legyen császár mert már nem bírom, erre mit hoz a sors fintora)... de jó pár óra vajúdás és vége... jöhet az gondtalan babázás... de ez így, hogy még normálisan a mosdóba se tudok kimenni 3 nap után sem.. és az is kihívásnak számít, hogy kisétáljak oda - vissza a váróba... és közben folyton ott lebeg a kérdés előttem mikor lesz ennek már vége.. mikor tudok végre úgy jönni, menni, babázni ahogy azelőtt... Pedig higgyétek el nem vagyok egy nyafka csajszi. 

Egy új fejezet 1. rész

Dóri megérkezett

Október 22.-e

Hirtelen azt sem tudom hol is kezdjem. Rengeteg dolog történt az elmúlt napokban. Életem második legszebb de egyben legnehezebb időszakát élem.. ne de ne rohanjunk úgy a végére kezdjük az elején.

A fura érzés amiről írtam este jobban erősödött... hogy mihez is tudnám hasonlítani női társaim tudják talán a legjobban mint amikor meg akar jönni... semmiféle hirtelen majd elmúló fájdalom... ez valami más. Nonónál nem ilyen volt nála teljesen egyértelmű volt. Nem nagyon tudtam aludni sokat forgolódtam.. aztán csak sikerült elbóbiskolnom mikor hajnali 5 felé arra keltem, hogy hoppá.... már kezdtem rémüldözni, hogy ilyen szerencsétlen nem lehetek, hogy még a wc-re se jutok el mikor is kipattanva az ágyból egy újabb adag után rájöttem hoppá folyik a magzatvizem. Gyorsan lerohantam, egy perc múlva apóca is utánam. Néz rám na szülünk??? Mondom: nagyon úgy néz ki. Gyorsan hívtuk a szülésznőt, meg persze a nagyit. 6-ra értünk be a Kistarcsai Flór Ferenc kórházba. Addigra végre fájásaim is lettek (5 percesek) mivel az elején nem volt csak a magzatvíz elfolyása után fél órával kezdett fájni. Becsekkoltunk ami nem volt két perc :D Majd fel a szülőszobára. Ott a tegnapi ügyeletes dr. nő fogadott vigyorogva: hogy ugye én megmondtam nem várjuk meg a dr. urat... Na és akkor esett le, hogy bizony nélküle szülünk. Szerencsére a szülésznőnk biztos támaszt nyújtott, nagyon örültem akkor, hogy végül felfogadtuk. Vizsgálat után közölték szépen haladunk és pikk pakk meglesz a gyerek. Éljen nagyon feldobódtam ettől a mondattól. Elfoglaltuk a szobánkat. Megfogadtam most ez más lesz mint az első, igyekszek a fájdalmon urrá lenni és nem hagyni, hogy magával ragadjon mint az elsőnél. Egész jól alakult. Már a kádat is kinéztem és alig vártam, hogy belehuppanjak.. hát várhattam ugyanis elmaradt. A fájások egyre erősödtek de sikerült oda figyelnem a légzésre így könnyebb volt. Szülésznőm is valami tünemény volt és folyamatosan szóval tartott minket.. nagyszerű figyelem elterelés volt... kicsit kezdett gyanús lenni, hogy a beígért 15 perc helyett már lassan egy órája fekszek az ágyon. Nem engedtek felkelni. Dóri magasan fent volt még, nem ékelődött be a feje és nem akarták megkockáztatni nehogy a köldökzsinór előre vetődjön.. Szóval vártunk és szurkoltunk, hogy meginduljon.. Hihetetlen, hogy ilyenkor egy perc is egy órának tűnik. Iszonyatosan lassan telt az idő.. Közbe ugrasztották azt a Dr. nőt aki az én orvosom helyett volt. Hamar megérkezett ő is. Felállni még mindig nem állhattam fel... fájásaim két percesek és nagyon kemények lettek igen hamar.. kezdtem elveszíteni az uralmam felette... közben feltűnt egyre többet tanakodnak a fejem felett... Rám kötöttek valamit amivel azt nézték hogy bírja a baba a terhelést. Még mindig nem akart elindulni és ebből kiindulva már látták nem lesz egyszerű menet főleg, hogy nagy baba is... Aztán 10 óra felé megkaptuk az ítéletet miszerint a baba szívhangja a terhelésre nem reagált jól és nem akarnak kockáztatni úgy, hogy császár lesz. Meglepődtünk mert erre valahogy sose gondoltam volna. Mondjuk nem érdekelt mert csak az számít, hogy a pici rendben legyen ha így akkor így. A fájdalom annyira urrá volt rajtam, hogy igazából nagyon nem is tudtam figyelni arra mi zajlik körülöttem.. csupán egy dolog lebegett a szemem előbb végre mindjárt kapom az érzéstelenítőt... Előkészítettek... valami lötyit is itattak velem amitől olyan émelygés jött rám.. Bent a műtőben hirtelen nagyon rosszul lettem mert a vérnyomáson teljesen leesett de hamar javítottak a dolgon és jobban lettem. Kíváncsian vártam mi fog történni. Nagyon jó fejek voltak, sokszor elmosolyodtam műtét közepette. Mindig mindenről tájékoztatva voltam mikor mi történik.. Semmit nem éreztem, nem volt egyáltalán kellemetlen maga a műtét. Aztán eljött a pillanat mikor végre kiemelték.. mást se hallottam milyen szép nagy ő már oviba mehet kategória :) és végre megpillanthattam az én kis hajas babámat. Sajnos csak egy pillanat volt mert aztán vitték is tovább.

10:38-perckor érkezett közénk 4120 grammal és 56 cm-vel, dús hajkoronával. 

Engem összevarrtak, befejeztek. De nagyon rossz volt, hiányzott az ami Noéminél megvolt, hogy rám tették, hogy együtt voltunk hárman.... el sem tudom mondani mennyire vágytam erre az érzésre.... de igyekeztem arra gondolni apával van és mindjárt én is csatlakozok hozzájuk.. De nem így lett... mint kiderült apuka is kb. két percre látta csak aztán elvitték. Engem betoltak az őrzőbe ahová elvileg ő se jöhetett volna be. Persze rajtam kívül nem volt ott senki. Zolit elküldtem nézze meg a kicsit és én is nagyon szeretném már látni. Sajnos ő is csak üvegen át látta mivel inkubátorba tették itt ez a szokás a császáros babáknál. Nagyon csalódott voltam. Mivel apuka sem maradhatott ott így ő haza ment. Órák teltek el mire végre egyik nővér kihozta, hogy végre megnézhessem.. de csak kitolta... megfogni sem foghattam és már vitte is vissza... Én meg ott feküdtem bénán mozdulatlanul az érzéstelenítő hatása alatt és közbe iszonyatosan vágytam arra, hogy végre átöleljem... Este 6 után jött a szülésznőm és talpra állított. Addig is fájdogáltam rendesen de az az érzés mikor lábra álltam hát még az ellenségemnek sem kívánom... az a fájdalom ahogy belül minden kezd visszarendeződni kegyetlen volt... Alig bírtam a szobámig elbotorkálni, lefeküdni. Minden mozdulatomnál éles fájdalom hasított belém. Álmaimba nem gondoltam volna, hogy ez ennyire kemény lesz. Nem sokra rá Zoli visszajött Nonóval és anyuval. És igen végre kitolták Dórit is és karjaimba zárhattam.

Persze ahogy elmentek a többiek őt is visszatolták. Nagyon rossz volt de jelenleg magamat sem tudtam ellátni - ezzel nyugtattam magam. Hajnali 2-kor kitolták mondván nem bírnak már vele és ott hagytak minket kettesben. Nagyon boldog voltam és órákat gyönyörködtem benne.

Ezúton is köszönök mindent szülésznőmnek: Szabó Béláné (Judit)

És orvosomnak: Dr. Jurkó Zsuzsanna

Kezdetek II.rész

Születés és az első két hónap

"Még emlékszem az első tétova mozdulatodra. Fáradtak voltunk mind a ketten, mert megszülni és megszületni egyaránt nehéz. De te megengedted, hogy elszakadjak testedtől, magadhoz öleltél, hogy érezzelek. Mohón kerestem az életerőt, melyet nekem tartogattál, hiszen már kilenc hónapon keresztül erre készülődtünk. Jó volt hallgatni szíved dobogását, jó volt a nagy munka után csendesen megpihenni ölelő karodban. Tudom, sokszor Te is fáradt voltál, néha majdnem feladtad, de az én létezésem erőt adott. Akkor is a legszebb voltál, ha te nem így érezted, mert olyat adtál Nekem, amit soha senkitől nem kaphattam volna. Testedből tápláltál szíved minden melegével."

pár percesen

Kis Manócska 2010.08.12-én 18:05-kor látta meg a napvilágot. 57 cm és 3980 grammos "kis" csodát tarthattam végre a kezembe. Szinte leírhatatlan az az érzés ami hatalmába kerített mikor a mellkasomra rakták. Amennyire féltem a kórházban töltött napoktól annyival kellemeset csalódtam. Igaz csak két és fél napot töltöttünk bent (bőven elég is volt :D). Noémi már az első éjszakán megmutatta, hogy jó kislány ugyanis éjféltől reggel fél 6-ig aludt. ÉS anyuci ahelyett, hogy kipihente volna fáradalmait órákon át gyönyörködött az alvó tündérkében. 

1 naposan

Szerencsére bent a kórházba minden rendben volt leszámítva, hogy sajnos egyfolytában fogytunk. Hiába a sok szopi a tejcsi valahogy nem nagyon akart megindulni... másfél hét alatt lefogytunk 3620-ra így a szopik mellett elkezdtünk tápszert is adni neki. Ez a felállás a mai napig is tart. Azóta szépen gyarapodtunk a két hós kontrolon 5140gr és 58 cm voltunk.

Nagyon jó természete van szerencsére ritkán nyűgös. Az éjszakák már az elejétől fogva jól teltek. Általában 9-10-től aludt 3-ig aztán egy hónaposan már 4-ig. Most két hónaposan meg már 6-ig is elalszunk. Ami hihetetlen számomra, hogy már pár naposan elkezdett mosolyogni álmában:

5 naposan

4 naposan teljesen ráfókuszált az emberre. Két hetesen meg már követett minket a tekintetével. 3 hetesen eresztette el az első mosolyt nekem, az élmény fantasztikus volt.. Onnantól fogva ha sokáig beszéltem hozzá általában egy nagy mosolyt kaptam cserébe érte. 5 hetesen már apucit is kitüntette a mosolyával rá másfél hétre meg már szinte mindenkit. Azóta is vigyorog egész nap. Szeptember végén fogta meg és rázta először a lelógós játékát ami csörgött. Hogy véletlenül akadta a kezébe kitudja... de október elejétől fogva folyamatosan kapaszkodott és rázta ugyan ezt. Most már a hangját is kezdi próbálgatni. Olykor ha egy kicsit hangosabbra sikeredik még saját magán is meglepődik.

Kezdetek I. rész

Pocakosan

Sose felejtem el a reggelt mikor hajnalban izgatottan vártam, hogy végre megjelenjenek a csíkok. Hányszor de hányszor lezajlott már ez a jelenet másfél éve szinte folyamatosan és mindig csalódás lett a vége így nagyon már bele se éltem magam... December 7.-e volt... és igen végre megjelent két csík... párommal szinte együtt sírtunk az örömtől végre sikerült... A családnak csak szenteste egy kis csomagban rejtett uh-s felvétellel és egy kis cipőcskével árultuk el a titkunkat. Mondanom se kell mekkora volt az öröm. Én addigra már bőven szenvedtem a terhesség tüneteibe.. folyamatos rosszullétek, émelygések.. ez kb. a 15 hét környékére múlt csak el de a gyomorégés folyamatosan megmaradt.

12 hetes uh-n voltunk épp mikor az ultrahangos kérdezte tudni akarjuk-e a nemét. Mi meglepődtünk, hogy ilyenkor már látszik. Én már akkor éreztem, hogy kislányt hordok a szívem alatt és ezt akkor ott az orvos 99 %-ban meg is erősítette. Persze apuka szurkolt, hogy hátha kikandikál a combok közt valami majd valamelyik felvételen egy idő után de nem így lett. A név nem is volt kérdéses. Annak idején kb. 4 éve volt egy álmom mikor is szültem egy kislányt akit Noéminek hívtak.. már csak hab a tortán, hogy párom első lányneve is amit mondott Noémi volt. Ott és akkor ez eldöntött volt nem is kerestünk mást. 

9 hónapos terhesen

A kötelező uh-kon kívül kétszer voltunk 4D-s babamozin. Nagy élmény volt annak ellenére, hogy általában keze-lába non-stop az arca előtt volt a kisasszonynak. Szerencsére végig szépen a korának megfelelően fejlődött. Már ott a pocakba is sokszor mosolygott, és ezt a tulajdonságát a mai napig is tartja. A terhességem szerencsére a szokásos dolgokat leszámítva végig problémamentes volt.

Augusztus 5.-re voltam kiírva de Nonóka valamiért nem kapkodta el a kijövetelt. Csütörtök reggel kellett megjelennem a kórházba bemutatásra ahol is a főorvos úr eldönti mikor és hogyan indítjuk el. Addigra már egy hetes túlhordásba voltam. Azon a napon hajnalba 3 órán át folyamatosan öt perces fájásaim voltak így bementünk a kórházba ahonnan hazaküldtek minket mondván ebből baba még nem lesz. Reggel hétkor az én kis "játékfájásaimmal" - így nevezte az éjszakás szülésznő mentem bemutatásra ahol már burkot is repesztettek egyből ugyanis már 3 ujjnyira nyitva voltam. Mivel fájásaim nem erősödtek így oxitocint kaptam. Hosszú vajúdás során végül 18:05-kor csak sikerült kibújnia az én kicsi lányomnak (folyt.köv)