Dóri megérkezett
Október 22.-e
Hirtelen azt sem tudom hol is kezdjem. Rengeteg dolog történt az elmúlt napokban. Életem második legszebb de egyben legnehezebb időszakát élem.. ne de ne rohanjunk úgy a végére kezdjük az elején.
A fura érzés amiről írtam este jobban erősödött... hogy mihez is tudnám hasonlítani női társaim tudják talán a legjobban mint amikor meg akar jönni... semmiféle hirtelen majd elmúló fájdalom... ez valami más. Nonónál nem ilyen volt nála teljesen egyértelmű volt. Nem nagyon tudtam aludni sokat forgolódtam.. aztán csak sikerült elbóbiskolnom mikor hajnali 5 felé arra keltem, hogy hoppá.... már kezdtem rémüldözni, hogy ilyen szerencsétlen nem lehetek, hogy még a wc-re se jutok el mikor is kipattanva az ágyból egy újabb adag után rájöttem hoppá folyik a magzatvizem. Gyorsan lerohantam, egy perc múlva apóca is utánam. Néz rám na szülünk??? Mondom: nagyon úgy néz ki. Gyorsan hívtuk a szülésznőt, meg persze a nagyit. 6-ra értünk be a Kistarcsai Flór Ferenc kórházba. Addigra végre fájásaim is lettek (5 percesek) mivel az elején nem volt csak a magzatvíz elfolyása után fél órával kezdett fájni. Becsekkoltunk ami nem volt két perc :D Majd fel a szülőszobára. Ott a tegnapi ügyeletes dr. nő fogadott vigyorogva: hogy ugye én megmondtam nem várjuk meg a dr. urat... Na és akkor esett le, hogy bizony nélküle szülünk. Szerencsére a szülésznőnk biztos támaszt nyújtott, nagyon örültem akkor, hogy végül felfogadtuk. Vizsgálat után közölték szépen haladunk és pikk pakk meglesz a gyerek. Éljen nagyon feldobódtam ettől a mondattól. Elfoglaltuk a szobánkat. Megfogadtam most ez más lesz mint az első, igyekszek a fájdalmon urrá lenni és nem hagyni, hogy magával ragadjon mint az elsőnél. Egész jól alakult. Már a kádat is kinéztem és alig vártam, hogy belehuppanjak.. hát várhattam ugyanis elmaradt. A fájások egyre erősödtek de sikerült oda figyelnem a légzésre így könnyebb volt. Szülésznőm is valami tünemény volt és folyamatosan szóval tartott minket.. nagyszerű figyelem elterelés volt... kicsit kezdett gyanús lenni, hogy a beígért 15 perc helyett már lassan egy órája fekszek az ágyon. Nem engedtek felkelni. Dóri magasan fent volt még, nem ékelődött be a feje és nem akarták megkockáztatni nehogy a köldökzsinór előre vetődjön.. Szóval vártunk és szurkoltunk, hogy meginduljon.. Hihetetlen, hogy ilyenkor egy perc is egy órának tűnik. Iszonyatosan lassan telt az idő.. Közbe ugrasztották azt a Dr. nőt aki az én orvosom helyett volt. Hamar megérkezett ő is. Felállni még mindig nem állhattam fel... fájásaim két percesek és nagyon kemények lettek igen hamar.. kezdtem elveszíteni az uralmam felette... közben feltűnt egyre többet tanakodnak a fejem felett... Rám kötöttek valamit amivel azt nézték hogy bírja a baba a terhelést. Még mindig nem akart elindulni és ebből kiindulva már látták nem lesz egyszerű menet főleg, hogy nagy baba is... Aztán 10 óra felé megkaptuk az ítéletet miszerint a baba szívhangja a terhelésre nem reagált jól és nem akarnak kockáztatni úgy, hogy császár lesz. Meglepődtünk mert erre valahogy sose gondoltam volna. Mondjuk nem érdekelt mert csak az számít, hogy a pici rendben legyen ha így akkor így. A fájdalom annyira urrá volt rajtam, hogy igazából nagyon nem is tudtam figyelni arra mi zajlik körülöttem.. csupán egy dolog lebegett a szemem előbb végre mindjárt kapom az érzéstelenítőt... Előkészítettek... valami lötyit is itattak velem amitől olyan émelygés jött rám.. Bent a műtőben hirtelen nagyon rosszul lettem mert a vérnyomáson teljesen leesett de hamar javítottak a dolgon és jobban lettem. Kíváncsian vártam mi fog történni. Nagyon jó fejek voltak, sokszor elmosolyodtam műtét közepette. Mindig mindenről tájékoztatva voltam mikor mi történik.. Semmit nem éreztem, nem volt egyáltalán kellemetlen maga a műtét. Aztán eljött a pillanat mikor végre kiemelték.. mást se hallottam milyen szép nagy ő már oviba mehet kategória :) és végre megpillanthattam az én kis hajas babámat. Sajnos csak egy pillanat volt mert aztán vitték is tovább.
10:38-perckor érkezett közénk 4120 grammal és 56 cm-vel, dús hajkoronával.
Engem összevarrtak, befejeztek. De nagyon rossz volt, hiányzott az ami Noéminél megvolt, hogy rám tették, hogy együtt voltunk hárman.... el sem tudom mondani mennyire vágytam erre az érzésre.... de igyekeztem arra gondolni apával van és mindjárt én is csatlakozok hozzájuk.. De nem így lett... mint kiderült apuka is kb. két percre látta csak aztán elvitték. Engem betoltak az őrzőbe ahová elvileg ő se jöhetett volna be. Persze rajtam kívül nem volt ott senki. Zolit elküldtem nézze meg a kicsit és én is nagyon szeretném már látni. Sajnos ő is csak üvegen át látta mivel inkubátorba tették itt ez a szokás a császáros babáknál. Nagyon csalódott voltam. Mivel apuka sem maradhatott ott így ő haza ment. Órák teltek el mire végre egyik nővér kihozta, hogy végre megnézhessem.. de csak kitolta... megfogni sem foghattam és már vitte is vissza... Én meg ott feküdtem bénán mozdulatlanul az érzéstelenítő hatása alatt és közbe iszonyatosan vágytam arra, hogy végre átöleljem... Este 6 után jött a szülésznőm és talpra állított. Addig is fájdogáltam rendesen de az az érzés mikor lábra álltam hát még az ellenségemnek sem kívánom... az a fájdalom ahogy belül minden kezd visszarendeződni kegyetlen volt... Alig bírtam a szobámig elbotorkálni, lefeküdni. Minden mozdulatomnál éles fájdalom hasított belém. Álmaimba nem gondoltam volna, hogy ez ennyire kemény lesz. Nem sokra rá Zoli visszajött Nonóval és anyuval. És igen végre kitolták Dórit is és karjaimba zárhattam.
Persze ahogy elmentek a többiek őt is visszatolták. Nagyon rossz volt de jelenleg magamat sem tudtam ellátni - ezzel nyugtattam magam. Hajnali 2-kor kitolták mondván nem bírnak már vele és ott hagytak minket kettesben. Nagyon boldog voltam és órákat gyönyörködtem benne.
Ezúton is köszönök mindent szülésznőmnek: Szabó Béláné (Judit)
És orvosomnak: Dr. Jurkó Zsuzsanna
